Michael Jackson ekkor mutatta be először közönség előtt a moonwalk-ot; Ronald Reagan bejelentette az Ürfegyver-programot; Sally Ride, az első amerikai női űrhajós a világűrben; Lengyelországban megszűntetik a két éve fennálló szükségállapotot; amerikai katonai agresszió Grenada ellen. Magyarországon kibocsátják az ezerforintos bankjegyet, feolszik a Hungária együttes és létrjön Fenyő Miklós nélkül a Dolly Roll; a városligeti Királydombon bemutatták az István, a király című rockoperát; a Szépművészeti Múzeumból elloptak hét nagy értékű festményt; bemutatták Bódy Gábor: A kutya éji dala című filmjét; Johnny Cash koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban.
1983-at írtunk.
A Csepel Vas- és Fémművek kilencvenedik születésnapját ünnepelte.
Ebből az alkalomból írt történelmi visszatekintéssel színesített helyzetrajzot a Honismeret 1983/2. számában Imre Erzsébet, a Csepel újság munkatársa.

Kilencvenéves a Csepel Vas- és Fémművek

„Alulírottak töltényhüvelyek gyártására jogosított nagy iparosok a Csepel község határában fekvő területet, mely az u. n. János legelő dűlőnek képezi részét az ingatlan tulajdonosaitól 15 évre bérbe vettük oly czélból, hogy ezen területen egy gyártelepet létesítünk, ahol a katonai czélokra szolgáló fegyvertöltény hüvelyeket lőporral megtölthessük és rendeltetésüknek megfelelőleg felszerelhessük. Az ipartörvény szerint járó adóját, mely tekintettel arra, hogy Csepel községnek 2446 lakosa van, egy forintot teszen - mellékeljük. Kiváló tisztelettel Weiss Berthold és Manfréd első magyar conservgyára és ércárugyára. Csepel, 1892. deczeb. 10."

Így kezdődött a kilenc évtized története, melyet a kilencvenedik születésnapot ünnepelve felidéztek a Csepel Vas- és Fémművek mai dolgozói, de tízezer nyugdíjasa is, akik közül néhányan egyidősek a gyárral. Mert családi ünnep volt ez, egy olyan nagy kollektíva jubileuma, amely egységével, szervezettségével, sajátos légkörével, összeforrottságával jelentős szerepet betöltő rohamcsapata volt a magyar munkásosztálynak.
A születésnapi előkészületben a közösség minden tagja részt vehetett: a Csepel Művek politikai, társadalmi és gazdasági vezetése szellemi vetélkedőt hirdetett a gyáralapítás 90. évfordulója tiszteletére.
Ennek első szakasza négy fordulóban zajlott, a gyár lapjában, a CSEPEL című újságban közölt keresztrejtvény, illetve szellemi totó megfejtésére mozgósítva a vállalkozó kedvűeket.
A nagy érdeklődésre jellemző volt például a parázs vita afölött, hogy Csepel 1949-es polgármestere i-vel vagy y-nal írta-e a nevét. A vetélkedő második szakaszában a legtöbb pontot szerzett tíz csapat „nyílt színen", a csepeli munkásotthonban mérte össze erejét.

A Csepel Művek múltját megőrző kiadványok sora is gyarapodott: az évfordulóra készült el a kilenc évtized gazdaságtörténetének legfőbb vonásait elemző monográfia. A gyár lapjában megjelent cikksorozat politikai, munkásmozgalmi és szociográfiai megközelítésből mutatta fel a kilencven esztendő néhány eseményét. A külföldi partnereket pedig több nyelvű prospektus tájékoztatta a jubileumról. És a messzi földről érkezett vendégek, meg a gyári szocialista brigádok előtt is tárva-nyitva a Csepel Művek munkásmozgalmi és gyártörténeti múzeuma, mely számtalan tárgyi emlékkel, eredeti dokumentummal idézi fel a történelmet.
Az évforduló megünneplését a Csepel Művek pártbizottságának irányításával közösen rendezték a gazdasági és társadalmi szervezetek.

A csepeli munkásotthon színháztermében tartott ünnepi munkásgyűlésen a gyár vezetői méltatták az alapítás 90 éves jubileumát, és amit a szónokok szavai felidéztek, azt a szomszédos nagyteremben rendezett kiállítás majd félszáznyi tablóján elhelyezett fényképek, eredeti dokumentumok láttatták. A Csepel Művek Oktatási és Társadalomtudományi Intézetének társadalomtudományi osztálya, mely oroszlánrészt vállalt az évforduló méltó megünneplésének előkészítésében, olyan rendszerben állította ki az összegyűjtött anyagot, hogy a gazdaságtörténetet és a forradalmi munkásmozgalom krónikáját egységben mutassa be. Mert a politikai harcokat, a munkásmozgalmat nem lehet elválasztani a gyár történetétől, az alkotó ember, a munkás gondolkodása nem áll meg a termelés, a technika szintjén, nemcsak arra törekszik, hogy minél jobb terméket gyártson, hanem arra is, sőt elsősorban arra, hogy minél jobb, emberibb életet élhessen, hogy sorsát saját maga irányíthassa.

Öt férfi és húsz nő dolgozott a kilencven évvel ezelőtt felállított első favázas műhelyben, de már a múlt század végén jelentették a Pest megyei főispánnak, hogy a csepeli munkások megünnepelték május elsejét. Így kezdődött a történelmi folyamat, amelynek során a kétezervalahány lakosú község földműveseiből a magyar munkásosztálynak olyan csapata alakult ki, amelyet mindig számon tartottak az osztályharc küzdelmeiben.
Az első erőpróba 1905-ben az orosz 16 munkások forradalmának támogatása volt. A Vas- és Fémmunkások Szövetsége által meghirdetett általános sztrájk kínosan érintette Weiss Manfrédot, mivel éppen 25 millió töltényt kellett volna gyártania a cári kormány rendelésére, ezért közölte a dolgozókkal, hogy hajlandó minden feltételüket elfogadni, és még napi egy korona segélyt is ad, ha felveszik a munkát. A csepeli munkások felháborodottan utasították vissza ajánlatát, végig kitartottak a küzdelemben.
Számos hasonló összecsapás vette rá a gyárosokat, hogy valamilyen formában megegyezzenek a munkásokkal. Csepelen a W. M.-gyár urai és a szakszervezetek között 1913. július 31-én jön létre a megállapodás, az első kollektív szerződés, amely mindkét fél jogait és kötelezettségeit rögzíti. Például: „A nappali munkaszak munkaideje heti 55 órában állapíttatik meg. Az éjjeli munkaszak munkája esti 6 óra 30 perckor kezdődik, és reggel 5 óra 55 perckor végződik . . ." „Május elseje munkaszüneti nap." Sőt: „A gyárvezetőség kötelezi minden tisztviselőjét, minden művezetőjét és minden mesterét arra, hogy a munkásokkal tisztességesen és emberségesen járjanak el. A szervezett munkásokat nem érheti bántódás azért, mert a szakszervezetnek tagjai. . ."

Weiss Manfréd csepeli lőszergyára európai színvonalú üzemszervezéssel vezetett kombinát volt, melyet a tulajdonos maga irányított. Weiss Manfréd kritikus volt és kíméletlen, nagyvonalú és patriarchális, az 1910-es évek elejének egyik legjelentősebb gazdasági hatalma Magyarországon; s e pozíciója alapját döntően a vas- és fémipari alapon létrehozott hadianyaggyártás jelentette. Kapcsolatrendszere kiszélesedett, az acélmű építése idején még a Rotschildokkal is érintkezésbe került. 1914-ben már ő volt a GYOSZ (Gyáriparosok Országos Szövetsége) alelnöke.
A császári ház kezdettől elismerte érdemeit, s az uralkodó már 1896-ban engedélyezte számára a csepeli előnév viselését. Ez a nemesi cím megkönnyítette a Monarchia politikai vezető rétegeibe való beilleszkedését. Patriarchális szemléletét a legkülönbözőbb jótékonysági akciókban való részvételével is kifejezésre juttatta. Jótékonyságát nem a vallási normák, hanem egyre inkább a nagypolgári életvitel irányította.
A szakszervezetekkel, a munkássággal kapcsolatos állásfoglalásait tőkés szempontjai határozták meg. Elismerte a szakszervezeti munkaközvetítés jogosságát, de nem volt ritka a gyárban a hívására odarendelt karhatalom sem, ha sztrájknak vagy egyéb munkáskövetelésnek vette hírét. Így aztán a kollektív szerződés hiába rögzítette a munkások jogait, az első világháború alatt a szakmunkásoknak már megtiltották a szakszervezetbe való belépést, és a vasesztergályosok sikertelen bérkövetelése miatti sztrájk ügyében, „a miniszterelnök, honvédelmi és belügyminiszter urakkal egyetértőleg" intézkedés történt, hogy az engedetlenséggel szemben „hadbíróságilag kell eljárni, tekintet nélkül a következményekre . . ."

Ám a történelem elsodorta a gróf Tisza István vezette minisztertanácsot, és a csepeli munkások 1918. október 30-án „tekintet nélkül a következményekre", megválasztották direktóriumukat, a szociáldemokrata párt titkára „állandóan Marx tanait ismertette", sőt a bebörtönzött Kun Béláék fegyveres kiszabadítását tervezték a csepeliek. És néhány nappal a Tanácsköztársaság győzelme után, „március 26-án a diktatúra arzenáljában, ahogy a gyárat hívták, nagygyűlést tartottak. A gyűlés után két népbiztos szemlét tartott a Vörös Hadsereg Csepelen toborzott első ezrede fölött, amely kérte, hogy elsőnek mehessen a frontra."
A győzelembe vetett hit vezérelte a csepeli 22. munkásezred katonáit, akik így üzentek a Népszaván keresztül az otthoniaknak: „. . . azt üzenjük, hogy a csepeli leányoktól kapott zászlót meg fogjuk védeni és vissza fogjuk hozni a dicsőséges győzelem napján, mert rendületlen hívei vagyunk és maradunk a Magyar Tanácsköztársaságnak."

Mégis elérkezett 1919. augusztus elsejének szomorú napja, amikor a gyári nagyirodán, a direktórium támaszpontján felcsendült a telefon és az ügyeletes Baráth Kálmánnénak azt mondta Kun Béla: „Elvtársnő, ne kürtölje szét, de sajnos, a proletárdiktatúra megbukott. Csepel ne védekezzen, mert szeretnénk megmenteni a felesleges vérontástól. Aki pedig úgy érzi, hogy szükséges, az meneküljön!" A jó tanácsot kevés csepeli tudta megfogadni, a fehérterror pedig még a közellátást segítő sokgyermekes munkásasszonyokon is kegyetlen bosszút állt.
Ám a Honvédelmi Minisztérium „vörösvédelmi helyzetjelentései" bizonyítják, hogy nem tudták megfélemlíteni a munkásokat: „Sztrájkot kíséreltek meg a Weiss Manfréd gyár gázüzemi munkásai", „újabban kommunista röpiratok szórása napirenden van a csepeli W. M. gyárból kitóduló munkások között . . .", és így tovább. Ott voltak a csepeliek 1930. szeptember elsején is az első sorokban.

A Weiss és rokon családok hatalmát a német megszállás döntötte meg. Letartóztatták a család több tagját, majd kényszeregyezséget kötöttek velük: „A Weiss, Chorin, Mauthner és Kornfeld családok tagjai azon meggyőződésen vannak, hogy velük szemben német részről, részben nem árja származásuk alapján kényszerűen tanúsított bizalmatlanság miatt . . ." „szabad elhatározásból" felajánlják: „az SS-birodalom vezető az úgynevezett Weiss Manfréd konszernet, valamint a családtagok telkét és háztulajdonát 25 évre vétesse át . .. "
Mint tudjuk, a megállapodás aláírását - 1944. május 17-ét - követő huszonöt esztendőből egyet sem élt meg az SS-birodalom, és a negyedszázad leteltével a Csepel Vas- és Fémművek legifjabb dolgozói között már biztosan akadnak, akik azt sem tudják, hogy ki volt Weiss Manfréd!

Néhány mondatban a felszabadulás utáni időszakról!
1945. január 9-én a szovjet csapatok felszabadították Csepelt. Az akkori jogi viszonyok között a gyár 1945. augusztus elsejéig szovjet katonai parancsnokság irányítása alá került. A gyár vezetését és a dolgozók ellátását a január végén megalakult Üzemi Bizottság végezte, mely koalíciós alapon a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt legaktívabb tagjaiból szerveződött. Az üzemi bizottságok Magyarországon sajátos jogállású, néphatalmi szervek voltak - a nagytőkével, illetve annak képviselőivel 18 szemben. A szovjet katonai parancsnokság az Üzemi Bizottság és néhány, régi műszaki vezető segítségével - akik az ÜB ellenőrzése alatt működtek - megszervezte a termelést.
A termelés célja ekkoriban egyértelműen a még harcoló Vörös Hadsereg hadifelszereléssel való ellátása volt. 1945. február 15-től sikerült megindítani az 5500 kW-os turbógenerátort, az önálló áramszolgáltatás megkezdése döntő jelentőségű volt.
1945-1946-ban az újjáépítés során helyreállítottak 73 ezer négyzetméternyi üzemrészt és 7600 négyzetméter alapterületű új épületet emeltek, továbbá mintegy 1500 vagon törmeléket takarítottak el.
Hosszú és kemény gazdasági harc után - melyben a kommunisták vezették a munkásokat - 1946. december elsejével a miniszterelnök rendeletére a négy legnagyobb, jóvátélelre termelő gyárat, köztük a Weiss Manfréd Műveket is, állami kezelés alá vontak. A rendelet értelmében a teljes Weiss-ChorinKornfeld-Mauthner-vagyon, valamint összes érdekeltségei állami kezelésbe kerültek. A vállalatok vezetésére és szervezésére alakult meg az Ipari Minisztérium felügyelete alatt a Nehézipari Központ.
A NIK vezetésével lehetővé vált a tervszerű, kiegyensúlyozott termelés: a megrendelést, a nyersanyagot és az energiát is előteremtették, a pénzügyi rendszert egységesítették és fokozatosan kikapcsolták a régi gazdasági vezetőket. Az összegyűjtött hadi származású ócskavas Csepel nyersanyag-ellátását hosszú időre megoldotta: néhány év alatt 250 ezer tonna ócskavas került a csepeli martinkemencékbe, sajnos robbanótöltetű lövedék is, ami békeidőben ölt meg egy kohászt.

A felszabadulás óta bekövetkezett fejlődés létszám tekintetében a hatvanas években érte el a csúcsot, akkor harmincötezren dolgoztak a Csepel Művekben, a csökkenés azóta több mint tízezer ember. A termelés viszont az utolsó békeévet, 1938-at 100 százaléknak véve, 1980-ra megtizennégyszereződött. Az ágazatok megoszlását tekintve a vaskohászat vezet, közel 40 százalékos aránnyal, a következő a színesfémkohászat 30 százalék körüli aránnyal. Eztán a gépgyártás jön több mint 10 százalékkal, a „maradék" a könnyűfémkohászat, közlekedési eszköz gyártás, villamosipari gyártás és egyéb ágazat. A korszerű, új termékek közül például a számjegyvezérlésű szerszámgépekből 1978-ban 300 millió forint értékű volt a termelés, 200 millió felett az exportra gyártás.
A külkereskedelmi kapcsolatokra jellemző, hogy 1980-ban 10 országgal bonyolított a Csepel Művek rubelelszámolású külkereskedelmi ügyletet és 53 országgal dollárelszámolású külkereskedelmi ügyletet, a kontinensek közül csak Ausztráliába nem szállított a csepeli munkások alkotta termékeiből.

Imre Erzsébet