A csepeli honismereti mozgalom – a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület lokálpatrióta elődei - hatvanadik évfordulója alkalmából több archív cikket is előkerestünk kerületünk múltjáról.

Harmincöt évvel ezelőtt így emlékezett vissza a csepeli gimnázium-indításra dolgozatában Hajdú D. Dénes. Az írás a Honismeret című folyóirat 1985/4. számában jelent meg.

A téma időszerűségét az idei, 75. évforduló adja, s csak egy kellemetlen mellékzönge, hogy a gimnázium jelenleg elhagyva a patinás épület falait, kitelepítve, idegen helyen (a beütemezett, de csúszni látszó felújítás-bővítés miatt) fejezi be a koronavírus miatt megcsonkított tanévet, s valószínűleg az őszi folytatás is eme ideiglenes helyen találja a gimnáziumot.
A háromnegyed évszázaddal ezelőtti történések több részletét az ugyancsak 75 esztendős gyári lap, a Fogaskerék újság tudósításai alapján idézte fel a szerző.

Negyvenesztendős a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium

Az 1941. évi népszámlálás adatai alapján, a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatásához tartozó Csepel nagyközségben 47 156 fő lakott. Ez a lélekszám a háborús évek alatt — a Weiss Manfréd Művek fokozódó haditermelése következtében — csaknem hatvanezerre gyarapodott. A nagyközség lélekszámából mintegy 75 % foglalkozása ipari munkás volt. A többség a Weiss család tulajdonában lévő vasműben dolgozott.

A település 1930 és 1940 között az ország egyik legnagyobb ipari centrumává vált. 1940-ben egyedül a gyáróriás több mint huszonötezer embert foglalkoztatott. Annak ellenére azonban, hogy a község ipari-város jellegű településsé nőtte ki magát, többszöri helyi kezdeményezés ellenére sem kapta meg a városi rangot. Középiskolával nem rendelkezett. A nyolcosztályos elemi iskolán kívül, mindössze egy, 1915- ben létesített, polgári iskolája volt.
Akinek módjában állt továbbtanulni, annak a középiskolai oktatás jelentős anyagi megterhelésén kívül a közlekedési akadályokkal is meg kellett küzdenie. Csepelt ugyanis — akkor még — nem kötötte össze közvetlen villamosjárat Budapesttel. Megközelíteni csak a Pestszenterzsébeten keresztül közlekedő „vicinálissal" lehetett. S mivel a nagy kiterjedésű község belső közlekedése sem volt kiépítve, a HÉV állomást sokan csak 40—50 perces gyaloglással tudták elérni. Így a társadalmi helyzetből fakadó terheken kívül, az ipari munkásközség tanulni vágyó ifjúságát a Budapesttől való elzártság és a helyi gimnázium hiánya, együttesen sújtotta.

A helyi ifjúság továbbtanulásáért felelősséget érző, haladó szellemű pedagógusok korán felismerték, hogy valami kiutat kell keresni ebből a zsákutcából. Különbözeti vizsgákat szerveztek a polgári iskola négy osztályát sikerrel elvégzők részére, hogy tanulmányaikat gimnáziumban folytathassák. Egyben kezdeményezték olyan gimnáziumi tanfolyamok tartását is, melyek magánúton készítettek elő gimnáziumi osztály vizsgákra. Ezek a tanfolyamok még a háború alatt sikerrel megindultak.' A vizsgákat a kispesti gimnáziumban tették le a hallgatók.

A háború befejezése újabb lendületet adott annak a törekvésnek, hogy Csepel — az ország egyik legnagyobb munkástelepülése — kapjon önálló gimnáziumot. A Magyar Függetlenségi Frontba tömörült pártok képviselőiből alakult községi Nemzeti Bizottság, egyik legfontosabb feladatának tartotta a helyi oktatás megindítását. S mivel — az egyébként is körülményes — Budapestre való bejárás, a háborús pusztítások következtében, csaknem lehetetlenné vált, már 1945. április elején falragaszok jelentek meg a község főbb pontjain, az alábbi szöveggel:

HIRDETMÉNY.
A nemzeti bizottság gondoskodni kíván az iskolába nem járó középiskolai tanulók (gimnazisták, valamint az iparos- és kereskedőtanoncok oktatásáról is). Ezért felhívjuk a község területén tartózkodó középiskolai tanulókat, iparos és kereskedő tanoncokat, hogy nyilvántartásba vétel végett jelentkezzenek e hó 19-én de. 8 órától kezdve a József u. 84. sz. alatt levő róm. kat. iskolában.

A hirdetményre mintegy 120 gimnazista jelentkezett. Ugyanekkor a Nemzeti Bizottság gondoskodott a háború alatt megindított gimnáziumi tanfolyamok továbbfolytatásáról, és anyagi támogatásáról is.
Ezeket ekkor Sas József bölcsészhallgató vezette. A gimnáziumi tanfolyam I—VI. osztályokkal nyílt meg, a tanulók négyhónapos munkával végezhették el az 1944/45-ös tanévet. A nyár folyamán 50 fő vizsgázott le a pestszenterzsébeti gimnáziumban.

A község képviselő testülete egyben arra is ígéretet tett a tanulók szüleinek, hogy haladéktalanul intézkedik állandó gimnázium létesítéséről.

Július 5-én újabb színes röplapok jelentek meg Csepel utcáin és a gyárak faliújságjain. Ebben adták tudtára a szülőknek:

,,A csepeli Nemzeti Bizottság által felállított Gimnáziumi Tanfolyam 1945. július 8-án vasárnap délután 5 órakor a Templom utcai Polgári Iskola épületében záróünnepélyt tart. Ennek keretében osztjuk ki a bizonyítványokat és adunk a t. Szülőknek felvilágosítást gyermekeik további tanulásáról."

A röpcédula meghirdette a további terveket is.

,,Ebből az alkalomból nyilvánosan meg fogjuk tárgyalni a végleges csepeli gimnázium felállítását. Reméljük, minél előbb — talán már őszre — megindulhat Csepelen, hazánk egyik legfontosabb gazdasági központjában a kultúra leg jelentősebb terjesztője. Régi kívánság fog ezzel teljesülni — községünk munkássága és polgársága az eddigi lehetetlen helyzetnél összehasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzetben taníttathatja ki legtehetségesebb fiait."

A röplapot Sas József, a „Gimnáziumi Tanfolyam" vezetője és Bali Vendel, a Nemzeti Bizottság titkára, a „Gimnáziumi Tanfolyam" szervezője írta alá.
A záróünnepélyről beszámolt a gyáróriás üzemi bizottságának hetilapja, a Fogaskerék is:

„A Nemzeti Bizottság által felállított gimnáziumi tanfolyam záró ünnepélyén Kalamár József elvtárs bejelentette, hogy a község Nemzeti Bizottsága demokratikus szellemnek megfelelően minden ifjú számára lehetővé akarja tenni a magasfokú tanulást".
Külön kiemeli: Sas József a tanfolyamot minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vezette és az teljesen ingyenes volt. A diákok eredményes munkáját a tanárok önfeláldozó közreműködése és a Nemzeti Bizottság anyagi támogatása tette lehetővé.

Az összejövetelen 265 szülő vett részt és megválasztotta a 7 tagú Szülői Bizottság-ot, amelynek feladata: az állandó gimnázium létrehozásával kapcsolatos társadalmi kezdeményezés szervezése. A szülők, a bizottságválasztó összejövetelen hozzájárultak ahhoz az indítványhoz, hogy az ifjúság tanítását — ha a rend főapátja beleegyezik — a bencés rend lássa el.

A bizottság kérvényt írt a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumhoz is. Ezt követően beadvánnyal fordultak a község elöljáróságához és képviselő testületéhez:

,,A csepeli munkásszülőknek már régi kívánsága volt, hogy helyben legyen egy gimnázium, ahol gyermekeit megfelelően tudja taníttatni ... Az elmúlt rendszer alatt ezt nem sikerült megvalósítani. Az új Magyarországon az iskola kapuja nyitva áll a munkás gyermek előtt is" — rögzíti le a beadvány.

A községi elöljárósághoz címzett kérvény már tartalmazta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban kapott ígéretet is:

„265 csepeli szülő megbízásából eljártunk a gimnázium ügyében a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban, ahol a legmesszebbmenő meghallgatásra találtunk."

A pannonhalmi főapátot Agh Kálmán püspöki adminisztrátor értesíti.

,,A csepeli szülők kérésére a csepeli elöljáróság és a csepeli Nemzeti Bizottság elhatározta egy gimnázium felállítását. Kérésüket támogatják a Csepelen működő Kommunista, Szoc. dem. és Független Kisgazda pártok is. Közös elhatározásuk, hogy a gimnáziumot a bencés rend vezesse ... A csepeli községházánál is tárgyaltunk. Erről a következőket jelenthetem: A község vezetősége és az összes pártok a legnagyobb szeretettel várják a Bencés rend megérkezését. "

Négy nap múlva megérkezik a főapát nyilatkozata:

,,Rendem vállalja a Csepel Községi Gimnáziumnak mint egyházi hatóság alatt álló középiskolának vezetését, tanári karral való ellátását."

A várt hozzájárulás birtokában a község elöljárósága értesíti a Szülői Bizottságot, mint ,,a községi gimnázium létrehozására alakult bizottságot", hogy a gimnázium létesítését „sürgős közérdeknek" tekinti és ,,létesítését úgy a helybeli Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Kisgazda Párt is szükségesnek találja."

Augusztus 14-re összehívják a képviselőtestületet, mivel a végső döntéshozatalra ez a szerv a hivatott. A képviselőtestületi közgyűlésen Szalay Károly jegyző terjeszti elő a javaslatot. Egyetlen képviselő szólal fel ellene. Arra hivatkozik, nincs szükség gimnáziumra, mivel egy polgári iskola már működik a községben.
Az iskola szükségét Bali Vendel indokolja, s mikor Kalamár József testületi elnök szavazásra teszi fel a kérdést, mind a tizenkét képviselő, egyhangúlag a határozati javaslat mellett szavaz.

Az elfogadott határozati javaslatot felterjesztik a minisztériumba, ott augusztus 25-én, a 37.870/1945. III. ü. o. számú leirat alapján tudomásul veszik a községi döntést. A jóváhagyással egyidőben pedig megkezdődnek a beiratkozások. Az első osztályba több mint százan jelentkeznek.

A Fogaskerék Megnyílik Csepelen az első szabad demokratikus iskola címmel számol be az eseményről.

„Nagy érdeklődés mellett folynak a jelentkezések a gimnáziumban, örömtől csillog a szemük a szülőknek, akik tudják, hogy mily nagy gondtól szabadulnak meg — gyermekeik itt helyben végezhetik iskolai tanulmányaikat . . . Ezúton mondanak köszönetet a csepeli szülők Csepel Község elöljáróságának, illetve képviselő testületének, úgyszintén a politikai pártoknak, hogy kérésüket ily nagy megértéssel elfogadták."

Az idő rövidsége miatt, a beiratkozásra alig több mint egy hét áll rendelkezésre. A következő héten a Fogaskerék már újabb közleményben számol be az eseményekről:

„Megtörténtek a beiratkozások és rövidesen megkezdik a tanítást az első csepeli gimnáziumban. Amit a reakció éveken át megakadályozott, azt a demokratikus kormányzat rövid pár hónap alatt megvalósította."
Az újságnak Sas József, a gimnáziumalapitás egyik kezdeményezője nyilatkozott. Elmondta: ez a középiskola lesz az első az országban, ahol nem kell majd tandíjat fizetni és más egyéb dijakkal sem terhelik meg a munkásszülőket. Az iskola fenntartási költségeit a község és az állam együttesen magára vállalta.

Kelemen Krizosztom főapát még augusztusban kinevezte a tanári kart, élén Vályi Hugó igazgatóval. Az első évben 13 főből állt a tanári kar, az igazgatón kívül: Tóth Ciprián, Kapcsándi Zsigmond, Galambos Iréneusz, Söveges Aladár, Vincze Amand, Vönöczky Fábián, Csizmadia Gerő szerzetesek, Matos Piacida nővér és Borbíró Elek, Kiss Sándor, Kósa Sándor, Kangyár Adél polgári tanárok.
Az iskola nevét — Kapcsándi Zsigmond javaslata alapján — az egyik leghíresebb magyar feltalálóról, a kiváló bencés fizikustól, Jedlik Ányostól nyerte.

Az évnyitót 1945. szeptember 9-én, ünnepélyes külsőségek között tartották. Megjelentek a koalíciós pártok helyi vezetői, és a katolikus egyház képviseletében Kelemen Krizosztom főapát, valamint Shvoy Lajos a területileg illetékes püspök.

Az esemény leírását a Fogaskerék ugyancsak megörökítette:

,,. . . fejlődésének jelentős állomásához érkezett vasárnap Csepel. Megnyíltak a gimnázium kapui Csepel proletárgyermekei előtt. A közgyűlés első szónoka, Kalamár elvtárs, községünk főbírája, beszédében kiemelte a gimnázium alapítás jelentőségét, utána Ivanics Istvánné a Szülői Bizottság elnöke vázolta azokat a körülményeket, amelyekben ez az új gimnázium megszületett.
Országunk romokban van, tanerőhiánnyal küzdenek, ugyanakkor Csepelen egy új gimnáziumot sikerült nyítnunk, amely a proletár ifjúságból vezető réteget fog kitermelni."

Felszólalt még, és méltatta az „első szabad demokratikus és tandíjmentes gimnázium felállítását" Raskovenszky Jenő a szociáldemokraták és Bali Vendel a kisgazda pártiak részéről. Ez utóbbi „munkaszeretetre és öntudatos magyarságra nevelést" kért a Csepelre érkezett tanároktól.
Végül az elnöklő püspök, majd a főapát emelkedett szólásra.

A következő héten, a Magyar Nemzetben megjelent méltatás külön kiemeli a koalíciós pártok közötti tökéletesen egységes akaratot, amit a gimnázium alapításának érdekében kifejtettek:

,,A bencés tanárok minap történt csepeli fogadtatásán a csepeli Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, valamint Független Kisgazdapárt szónokai hangsúlyozták azt a nagy bizalmat, amit a csepeli társadalom a rend kulturális és szociális működésének előlegez."'

Az ünnepi megnyitót követő naptól kezdve pedig — az egykori József utca (ma Táncsics Mihály utca) 84. szám alatti katolikus iskola épületében — megkezdődött a mindennapok munkája. A körülmények rendkívüliek voltak. Az iskola épülete azon kívül, hogy mindössze négy teremből állt, a háború következtében szinte lakhatatlan állapotba került. De országosan is hasonló gondokkal küszködtek, az oktatási intézmények zöme romokban hevert. Az iskolák jelentős részében nem lehetett megkezdeni a tanítást.

A Szabad Nép 1945. augusztus 26. száma így számol be az akkori állapotokról: 80 000 gyermeknek iskola és nevelő kell. A gimnáziumok és polgári iskolák nem sokat vehetnek fel belőlük, hiszen eddig is zsúfoltak voltak általában, ráadásul egyes iskolákat vidéken is más célokra (kórház, katonaság elhelyezése) tartanak elfoglalva. Ha nincs elég hivatásos tanító, álljanak elő az önkéntesek, akik vállalják a nagy cél szolgálatát és a szükséges áldozatokat addig, míg a szükségletek pótlásáról intézményesen lehet gondoskodni. A nemzeti bizottságok, a demokratikus pártok és minden jó érzésű magyar tegyen meg mindent, mert itt a fiatal magyar demokrácia ügyéről van szó . . ."

Ilyen körülmények között kezdte meg munkáját Csepelen az új gimnázium, hogy elhárítsa az akadályokat a munkásszármazású gyermekek továbbtanulása elől, és megnyissa számukra az utat a társadalmi felemelkedés felé. Az így elindított fiatalok, a következő évtizedekben számottevő rétegét alkották a megújuló magyar értelmiségnek.

Hajdú D. Dénes

A szerző, Hajdú Demeter Dénes közíró, az Erdély Művészetéért Alapítvány (alapítva 1988) elnöke, a Magyar Fórum munkatársa (s a MIÉP pártigazgatója) volt, 2005. november 1-én hunyt el, 71 éves korában. Az 1956-os hősök parcellájában temették el a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
1988-ban a csepeli MDF-szervezet megszületésénél bábáskodott. 2002-ben a csepeli MIÉP színeiben indult az országgyűlési választásokon. (Fia Demeter Ervin, 2000 és 2002 között titokminiszter.)