Aki a hungaricana.hu oldalon böngészik, érdekes dolgokra bukkanhat. Így tett egyesületünk vezetőségi tagja, Bárány Tibor is, s sikerrel járt: a Művezetők Lapjának 1907. augusztus 25-i számában egy korabeli ismertetőre lelt, amely Weiss Manfréd csepeli gyárát mutatta be az olvasóknak. A szöveget most mi is közkinccsé tesszük:

Weiss Manfréd csepeli lőszer- és ércárugyár.

Az Országos Iparegyesület aranyérme az idén olyan ipartelepnek jutott, a mely a maga nagy méreteiben, jelentőségében, tökéletességében büszkén hirdeti az egyéni iniciativa erejét, az alkotó erő diadalát. Weiss Manfréd csepeli gyára méltó büszkesége, hatalmas ékessége a magyar iparnak, a melynek fejlődő státusában ehhez fogható jelentőségű vállalkozás csak igen kevés akad, ennél különb pedig alig van.
Az imponálóan nagystílű gyártelep aránylag fiatal, nagyságához és közgazdasági súlyához mérten rövid múltra tekint vissza. A Weiss Berthold és Manfréd cég 1887-ben kezdte meg az egyes töltény-alkatrészek gyártását Budapesten, a közvágóhíddal szemben levő konzervgyárában. Az új gyártási ág azonban hamarosan kinőtt az eredeti, szerényebb keretekből.

A puskaporral felszerelt, teljes töltények gyártása erre a célra berendezett, önálló telepet kívánt. így támadt szükségszerűen a csepeli hatalmas gyárkomplexum.
Ez is fokozatosan fejlődött, a míg mostani terjedelmét elérte. A cég ezelőtt mintegy tizenhárom évvel szerezte meg Csepel községnek Budafokkal szemben fekvő legelőterületét, és ott néhány kisebb terjedelmű gyári épületet emelt. Ebből a néhány kis épületből — a melyek az azóta helyükön fölemelkedett épületkolosszusokhoz képest valósággal kunyhóknak tűnnek fel — nőtt ki az a nagyszerű telep, a mely egész sor többemeletes gyárpalotájával, égnek meredő kéménycsoportjával valóságos gyárváros benyomását teszi.

Fokozatosan honosította meg a cég a tölténygyártás körébe vágó összes munkálatokat, annyira, hogy ma már; az anyag legkezdetlegesebb kikészítésétől a minuciózus; gondosságot igénylő, bonyodalmas eljárás utolsó stádiumáig minden a telepen történik. Ennek a tökéletes koncentrációnak a rugója az a törekvés volt, hogy a gyártás lehetőleg függetleníttessék idegen gyárak szállításaitól. Ez a törekvés természetes következménye a gyártási ág karakterének, amely egészen különleges követelményeket támaszt a vállalkozással szemben. Ebből következett azután, hogy a gyár egymásután szerelte fel magát saját öntőműhellyel, lágyítóval stb., úgy, hogy most egyikét foglalja magában az ország legnagyobb fémhengerműveinek, a melyben a töltényekhez, ágyúlövegekhez és egyéb fémárukhoz való rezet, bronzot, acélt készítik, s úgy hideg, mint meleg úton hajlítják, hengerelik, nyújtják, formálják.

Ezt az óriás apparátust kétezer-négyszáz lóerőnek megfelelő üzemerő tartja működésben, de már ez is elégtelennek bizonyul, úgy, hogy már legközelebb újabb 2000 lóerővel bővítik ki, tehát csaknem megkétszerezik. Munkásainak az átlagos létszáma 2200, de például harmadéve, a mikor az orosz hadsereg részére volt a gyárnak nagy szállítása, állandóan 2800 ember foglalkozott a telepen, a mely naponta 1 millió, teljesen felszerelt, kész gyalogsági töltényt és 1000 darab tüzérségi lövedéket és hüvelyt képes előállítani, összes alkotó részeivel együtt.
Ama tölténygyártás karakteréből még egy más körülmény is következik, a mely szükségszerűen vonta maga után a gyárnak más irányban való fejlődését. A tölténygyár foglalkoztatása ugyanis nagyon egyenlőtlen, mert patronokat és ágyúlövedékeket raktárra nem gyártanak, hanem csak megrendelésre szállítanak, ez pedig nem lehet rendszeres, már csak a békeidő és a háború szükséglete között való szédítő különbségnél fogva sem. A gyárnak természetesen a háborús megrendelésre kell berendezve lennie, a mely nagyon is költséges berendezkedés a béke idején való mérsékelt szállításhoz képest. Hogy az így támadó ellentét, az állandó szükséglet és az állandó befektetés közt áthidalható legyen, gondoskodni kellett a roppant apparátusnak más irányú foglalkoztatásáról, az állandóan nagyszámú személyzetnek folytonos, rendszeres munkával való ellátásáról. Ez a szükségesség vezetett egyes kereskedelmi cikkek gyártásának a meghonosítására, a milyenek a villamos izzólámpa-alkotórészek, ajtó- és ablak-címkék és egyéb fémáruk, a melyeknek a fokozatos meghonosítása révén a gyártelep a tölténygyártás leszámításával is elsőrangú jelentőséget ért el.

A cég fémművei a hadi szükségleti cikkeken kívül előállítanak még mindenféle fajtájú vörösréz-, sárgaréz-, bronz-, nikkel-, alpacca-, pakfong- stb. lemezeket, huzalokat, rudakat, csöveket, továbbá tűzszekrény-lemezeket mozdonyok számára, szóval a szakmába vágó, mindenféle cikket úgy a belföld, mint a külföld számára. így Bulgária új nikkel-pénzét is ez a hazai ipartelep gyártja és szállítja.
Keletkezésénél és uralkodó jellegénél fogva azonban a gyár elsősorban, mint katonai szükségleti cikkeket előállító telep ismeretes és mint ilyen tett szert világhírre. A lövedékek és töltények gyártása terén nemcsak nálunk — ahol egyetlen — hanem világszerte az elsők közt foglal helyet, az európai kontinensen pedig föltétlenül a legelső, különösen a mi modem berendezését illeti. Ennek a berendezésnek százféle finomságai csak közelről való alapos szemléletnél tűnnek fel és lépten-nyomon új meglepetést tárnak a vizsgálódó elé. És lépten-nyomon szembetűnik egy-egy elmés szerkezet, egy megkonstruált gép, kisegítő szerszám, egy-egy frappáns technikai ötlet, amelyről megtudjuk, hogy ott született meg a gyár valamelyik vezetőemberének agyában és ott, helyben nyert végleges alakot is. A gépek, a munka: eszközök jókora része igy a gyárnak legsajátabb szellemi tulajdona. A berendezés többi része is túlnyomó részben magyar. A mely gép nem volt itthon kapható, annak a modellét megszerezte a cég és a többi példányt már itt készíttette Ganznál, a Vulkánnál, Lángnál és egyéb hazai gyárakban. És csaknem kivétel nélkül magyarok a cég műszaki erői és munkásai is, akik többnyire Csepel és a többi szomszédos község lakosai közül kerültek ki.
A cég katona-műszaki téren való találmányainak egész sora szép eredménnyel járt, amennyiben többi között szállítható tábori sütőkemencéivel nemcsak az osztrák-magyar hadsereget, hanem külföldi államok hadseregeit is felszerelték.

A külföldre való szállításokat különben is nagy gonddal szorgalmazzák annyira, hogy például a Balkán-államok már állandó rendelői a cégnek, amely a japán-orosz háború alkalmával a német, francia és angol hasonló gyárakkal szemben a legszebb eredménnyel vette fel a versenyt, amennyiben a csepeli művek az orosz kormány részéről egy több, mint 12 millió korona értékű töltény-szállítással bízattak meg, melyet a megbízó legnagyobb megelégedésére le is bonyolítottak.
És ezek az itt nagyon vázlatosan felsorolt, gyönyörű eredmények, amint már a bevezetésben említettük, igazán az egyéni iniciativának, a minden mesterséges támogatás nélkül kifejtett individuális alkotóerőnek, csakis a saját szellemi és anyagi kiválóságára támaszkodó, független ember munkájának diadalmas eredményei. Ebben a tevékenységben 1896-ig Weiss Berthold és Manfréd egyenlően osztoztak.
1896-ban az egyik testvér, Weiss Berthold országgyűlési képviselői mandátumot vállalván, az összeférhetetlenségi törvény lehetetlenné tette számára, hogy továbbra is az üzletben maradjon. A gyárak vezetése tehát most már egyedül csepeli Weiss Manfrédra maradt, kit ebben néhány év óta — szintén mint cégfőnök — sógora, lovag Wahl Oszkár támogat.

És lelkes, értékes támogatást nyújt a főnököknek a gyár kiváló tisztviselő kara, amely nyolcvan tagból áll, s amelynek igazgatói, a maguk szakmájában mind csupa elsőrangú szakemberek.
Ez a derék törzskar kitűnően iskolázott és jól fizetett munkássereget vezet, amelynek jólétéről, testi épségéről, egészségéről mintaszerű munkahelyiségek, védőkészülékek és elővigyázati rendszabályok gondoskodnak, elannyira, hogy a veszedelmes robbanószerekkel és e mellett óriási tűzzel dolgozó telepen a legteljesebb biztosság érzetével halad keresztül a szemlélő. (Jellemző, hogy tizenhárom év óta, a mióta a telep működésben van, fordultak ugyan elő apró balesetek, de robbanásból, tűztől származó szerencsétlenség alig történt.)

Van a telepnek száztíz tagú saját tűzoltósága is, amely messze földön híres. A munkások munkakedvét ügyesen kigondolt jutalmak is élesztik és általában minden megtörténik arra, hogy állandó, begyakorolt munkástörzse legyen a cégnek, amely gyárának mostani magas fejlettségi fokán is fáradhatatlanul és igen nagy anyagi áldozatok árán törekszik üzemkörével összefüggő iparágak erősbítésére és felvirágoztatására. Áldozatkészségére jellemző, hogy gáz- fejlesztő telepén — amely a villamos hajtóerőt transzformáció útján szolgáltatja — elsőnek tett kísérletet barnaszénnek világító gáz előállítására való felhasználásával, még pedig kitűnő sikerrel, ami hazai barnaszeneink szempontjából igen nagy jelentőségű. Megemlítjük továbbá, hogy a cég újabb másfél-millió korona befektetéssel új csőhengerművet létesít, amelyet ez év végén helyez üzembe.
Magy. Ip.

(Ezen bámulatos fejlődés, szép eredmény mindnyájunkat büszkeséggel tölt el. Nincs Magyarországon iparvállalat, mely ily rövid idő alatt, leküzdve bátran minden nehézséget és főleg a külföldi versenyt, ily haladást képes volna felmutatni. De ezen fejlődés szakszerű leírásából hiányzik az, ami ugyancsak mindnyájunkat érdekel. Milyen jóléti intézményeket létesített ezen nagy vállalat az alkalmazottak és munkások érdekében ? Bizonyára találkozik olvasóink között valaki, aki lapunk útján azokat is szíves leend velünk megismertetni. Fáradozását előre is köszöni a szerkesztőség.)