A 91 esztendős Kertváros

A Kertváros történetét egy április végi tablókiállítás nyomán idézzük fel, mely akkor (a Föld Napja alkalmából) a Királyerdei Művelődési Házban volt látható.

A Kertváros területének talaját jégkorszak és pleisztocén kori homok, futóhomok és óholocén kori futóhomok, löszös homok képezi, egy részét pedig a beépítés előtti, egyenletes sekély homok borította. A jellegzetes futóhomok formák napjainkban már nem lelhetők fel.

A Kertváros területén már az őskorban és a népvándorlás korában is élhettek emberek. A Halásztelek és a Szigetújfalu utca között újkőkori agyagedényt, kora bronzkori edényt, bronzkori agyag korsót és hálónehezéket is találtak. A régéászeti kutatásoknak köszönhetően 1933-ban a Komáromi utca elején feltárt temetőből, avar kori sírokból a csontvázak mellől, félhold alakú csüngőket emeltek ki.

A majdani Kertváros sokáig uradalmi legelő, illetve szántóterület volt. Az itt található talaj könnyű megművelhetőségének köszönhetően a XX. század elején tíz bolgárkertészet és nyolc virágkertészet működött, valamint nagymértékű dohány- és görögdinnye-termelés folyt.
1916 és 1918 között a terület délkeleti részén az Unió Bank alakított ki kertgazdaságot, de a Kis-Dunából történő öntözést technikai nehézségek miatt nem tudták megvalósítani, és a vállalat csődbe ment.
Ezt előmozdította az is, hogy az I. Világháborút követően fellépő lakáshiány enyhítése érdekében a község a közelében található szántóföldeken kertvárosias, földszintes családi házas lakóterületet kívánt kialakítani. Ezért a lakóterületek növelése érdekében a korábbi legelőket, szántókat, erdőket kisajátították, majd beépítették.

Így a Szabó Teleptől délre eső részen, a falu és a Királymajor között (a korábbi Felső Uradalmi birtok és az Alsó-legelő helyén) született meg a történelmi Csepel-Kertváros.
Északi határa (mai nevükön) a Vágóhíd utca páratlan oldala, kelet felől a Késmárki utca keleti oldala, délen a Határ út és a Szent István út (Kolozsvári utca és Táncsics Mihály utca közötti szakasza), míg nyugaton a Táncsics Mihály utca (Szent István út és a Vágóhíd utca közötti része) határolja.

1924-ben (91 éve) kezdődött meg a kertvárosi rész parcellázása. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság a területet 150-200-300 négyszögöles telkekre osztotta fel. Az újonnan létrehozott lakónegyedben áttekinthető, „sakktábla-szerű” utcahálózatot alakítottak ki. Az észak-déli, illetve a kelet-nyugati utcák egymásra merőlegesek. A sík felszínű Kertvárost a homokdombos Királyerdőtől délen a Határ úttal zárták el. Központjában nagyobb teret hagytak szabadon sportpályák, 4 iskola, 2 templom és 1 játszótér kialakítására. A fennmaradó részek a község tulajdonába kerültek, mint utca, tér, stb.

A kiosztásra került, közel 150 katasztrális hold területen a telkek nagy részét helyi lakosok kapták. A fennmaradó részt a különböző minisztériumoknak ajánlották fel. Egymás szomszédságába lehetőleg olyanok költözhettek, akik ismerték egymást, elősegítve ezzel az új közösség kialakulását. Telket kapott 252 nincstelen család, több mint 250 közalkalmazott és 88 hadirokkant.

A terület rendezésének vágya, a fejlesztés igénye hívta életre a „Kertvárosi Tisztviselők Asztaltársaságát”. Egyik első kérésük a község vezetése felé az volt, hogy a Kertváros leendő főutcáját a legnagyobb magyarról, Széchenyi Istvánról nevezzék el. A kialakított utcák nagy részét – az akkor még igencsak elevenen élő trianoni békeszerződés miatt - elcsatolt városokról nevezték el. Az akkori gyakorlatnak megfelelően az utcák elejétől kezdve a jobb oldalon a páratlan, míg a baloldalon a páros számozások kaptak helyet.

Sára Ernőné így emlékszik vissza erre az időszakra:
„– A Kertváros fejlődése látványosan megindult. A szőlősorok között gyümölcsfák, a telkeken virágos konyhakertek, fabódék, szerszámos kamrák mellett kisebb-nagyobb házikók is megjelentek. Ezután sorban épültek a házak. Nagy előrehaladás volt, amikor megérkezett a villany. A köves út mellett kialakultak a járdák, megbeszélés után minden tulajdonos a járda mellé fákat ültetett. Egyre többen építkeztek és költöztek ki a községből. A legtöb családi ház az akkori igényeknek megfelelően két szoba, konyha, kamra, nyitott, vagy zárt veranda megoldással épült.”

Az akkori építési előírások szerint az új házakat a telek szélétől főútvonalaknál 5, míg mellékutcákban 3,5 méter távolságra kellett építeni. A kertvárosi jelleget a mezsgyére építés tilalmával biztosították. Így a házak egymástól elkülönülve, kerttel övezve álltak. Az építkezést nagyobb részben a Falusi Kislakást Építő Szövetkezet (FAKSz), alacsony kamatú, ugyanakkor hosszú lejáratú kölcsönnel támogatta.
Később a nagyobb saroktelkek felosztását is engedélyezték. Az új telkekre a Weiss Manfréd gyár tisztviselői munkásai költözhettek.

A község szándéka korábban is az volt, hogy lakosaival mind jobban megkedveltesse a gyümölcsfa-ültetést. Korábban faiskolát nyitottak, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezért az Országos Földbirtokrendező Bíróság területén a mezőgazdasági és gyümölcskertészeti ismeretek gyakorlására 3250 négyszögöles telket bocsátottak a polgári iskola rendelkezésére, a Katona József utcában. A gyakorlókertben a növények beültetését az 1932-33-as tanévben kezdték el.

A nagy gazdasági válságot követően a kertvárosi területek is rohamosan fejlődtek. Ezt a kerületrészt főként a polgárság és a munkásság jobban fizetett rétegei választották lakóhelyüknek. Jellemzően széles, és tiszta, fasorokkal szegélyezett utak, gondozott kertek és családi házak alkották a Kertváros képét.

A két háború között a beköltözések miatt túlzsúfolttá vált község széttagolt településrészei összeépültek. Ezzel párhuzamosan fejlődött a közműhálózat is. A petróleumlámpát sok helyen felváltotta a villany és 1930-ban megkezdték az ivóvíz-hálózat kialakítását is. Azonban az ugrásszerű fejlődésnek köszönhetően, az utakat szilárd burkolattal csak kis részben tudták ellátni és a megépült szennyvízcsatorna hálózat hossza is elenyésző volt.

Míg Csepel lakossága 1920-ban megközelítőleg 14 ezer fő volt, húsz évvel később meghaladta a 47 ezret! Ez főként a jelentős mértékű betelepedésnek volt köszönhető. A község a fővárosnál olcsóbb megélhetést kínált. Alacsonyabbak voltak a telekárak, jobbak a természeti adottságok.
A lélekszám ugrásszerű megnövekedése miatt a településen 5 új iskola létrehozásáról döntött a képviselő-testület. Az 5 iskolából 2 a Kertváros területén épült fel, a Katona József, illetve a Kolozsvári utcában.

A terület felparcellázása és az építkezések megindulása után mindenkinek magának kellett gondoskodnia az ellátásról, mert kezdetben semmilyen üzlet nem volt a környéken.
Az „első fecske” a királyi uradalom Rákóczi úton lévő tehenészete volt, ahonnan meg lehetett rendelni a friss tejet, tejfölt, túrót. Ezeket aztán minden reggel 6 és 7 óra között kis lovas kocsi szállította ki. A szolgáltatás pár pár év múlva meg is szűnt, mert a terület fejlődésének látványos megindulásával megjelentek az üzletek is. Ez idő tájt – a kertvárosi lakosság külön kérésére – 1929-ben piacot létesítettek az evangélikus templom melletti Deák téren. Itt kaptak helyet a mutatványosok is.

A kertvárosi tulajdonosok közül azok, akik nem akartak építkezni, hamarosan eladták a telkeiket azoknak, akik itt akartak üzletet nyitni. A kereskedők többsége úgy építette meg a családi házát, hogy abban a sarkrész legyen az üzlet. Elsőként a vegyeskereskedések nyitották meg kapuikat, alkalmazkodva a mindenkori kereslethez. Az alapvető élelmiszereken felül árultak például cérnát, gépselymet, törlőruhát, de gyertyát, vagy akár petróleumot is. Minden, a háztartásban szükséges dolog kapható volt, s ha valamit nem tartottak raktáron, másnapra beszerezték.

Majdnem minden sarkon valamilyen új bolt volt, amelyeknek kialakult a törzsközönsége. Valamennyi családi vállalkozásban működött, nem igen voltak alkalmazottak. A bejárati ajtó fölé szerelt kis csengő hangjára a lakásból jött valaki, hogy a vevőt kiszolgálja.

Érdekes színfoltja volt a Kertváros életének „a” – későbbi Táncsics – mozi, melyet családi vállalkozásban üzemeltetett a Csík házaspár, így róluk kapta a nevét. Akkora népszerűségnek örvendtek a vetítések, hogy az előadások előtt már nem lehetett jegyet kapni, csak másnapra. A gyermekeknek szóló filmekből külön vetítéseket tartottak, tanítási időn kívül, szervezett csoportokban.

Később megjelentek a „szaküzletek” is, és lassacskán a szolgáltatóipar. Borbélyok, fodrászok, úriszabó, pékek, iparosok, kocsmák, vendéglők kezdték meg működésüket, „a lakosok örömére és megelégedésére”.

A kertvárosi ellátást vázolja fel a következő térkép, amely Haider Ferenc visszaemlékezései alapján az 1930-as állapotokat tükrözi.

1. Micsinai pék
2. Zsigrai hentesüzlet
3. Kiss néni fakereskedése
4. Erdei fakereskedés
5. Dékány fűszerüzlet
6. Szabó hentesüzlet
7. Nagy suszter
8. Somogyi borbélyüzlet
9. Langmár fuvaros és útépítő
10. Vekerle fűszerüzlet
11. 96-os Sólyom cserkészcsapat Cserkészotthona
12. Csöndör redőnyös
13. Tanulókertészet
14. Kerthelyiség
15. CSTK pálya
16. Gocsál útépítő mester
17. Tóth lakatos
18. Csík mozi
19. Barnet fuvaros
20. Fodrászüzlet
21. Malaczkó Károlyné hentesüzlete
22. Schneider borbély
23. Uitz kocsma
24. Fakereskedés
25. Gromann vendéglő
26. Szélessy vendéglő
27. Szabó fűszerüzlet
28. Malaczkó József fűszerüzlete
29. Malaczkó István hentesüzlete
30. Cser vendéglő
31. Terleth Félix szikvízüzeme
32. Vegyes kereskedés

A RÁKÓCZI TÉR
A szépen parkosított és gondozott Rákóczi téren az első jelentős változást a II. Világháború miatt, 1943-ban létesített légoltalmi víztároló jelentette (ilyen több is létesült a településen: az egyik nyomai még a mai Béke téren láthatóak).
A háború utáni romeltakarítások után ugyan betemették, de a földből kiálló betonpereme sokáig éktelenkedett a terület közepén. A tér sem vészelhette át a kor „átszervezéseit”, és arculata teljesen megváltozott. A praktikus, egyenes utakat kanyargós, néhol hurokvonalat képző sétányok váltották fel, az útba eső növényeket kivágták, de a régi utak közepébe új növényeket ültettek. A lakosság egy darabig kerülgette az ú fácskákat, de a papíron jól mutató terv a gyakorlatban nem vált be, és idővel mind eltűntek.
Ez után gyakorlatilag felszámolták a teret: a villanyoszlopokat, a padokat, a fákat és bokrokat bulldózerrel letarolták, a parkőr házát lebontották. A terület csatatérre emlékeztetett. Ugyanakkor a nevét is megváltoztatták: „Vasmunkás” lett belőle.

Évekig csak pusztaság volt, amikor a ’70-es évek elején a Csepel Művek a tér felét igénybe vette, óvoda, majd bölcsőde építése céljából. Ugyanakkor Csepelt sem kerülte el a – dr. Bolla Dezső által . „ifjúsági park építési láz”-nak titulált mozgalom. Az eredeti célkitűzés az volt, hogy az ifjúság „kulturált szórakoztatását” biztosítsák. A kezdeményezést több üzem anyagilag is támogatta, a környékbeliek segítségével és a fiatalok társadalmi munkájával jött létre. A bekerített területen két, közösségi funkciókkal ellátott téglaépület és kiépített szinpad várta a lazítani vágyókat. A Csepeli Ifjúsági Parkot 1972-ben nyitották meg, vezetője Mann Tibor volt.

A fiatalok körében gyors ismertségre és népszerűségre tett szert az intézmény. Szabadtéri színpadán a kor népszerű zenekarai mellett amatőr csoportok is felléptek. A kerületrész lakóinak nyugalmát azonban az estig tartó koncertek túlzott hangereje és a program végén hazafelé tartó fiatalok zavarták. A probléma enyhítésére 1975-ben az Állami Építőipari Tervező Vállalat munkatársai társadalmi munkában zajvédő falat terveztek a színpad két oldalára, amely még abban az évben helyi erőből megvalósult.

Bár a parkban folyamatosan kedvelt, sokak által látogatott programok voltak, egyre inkább láthatóvá vált, hogy egy ilyen intézmény nyugodt, kertvárosi környezetben való elhelyezése nem szerencsés. A hangosnak ítélt tevékenységek folyamatos tiltása beszűkítette a programszervezők mozgásterét, s ezzel elindult az Ifjúsági Park hanyatlása, amely a későbbi bezárásához vezetett.

1978-tól hétvégenként szabadtéri mozi működött, amely ugyan jóval kevesebb zajjal járt, de mivel hétköznapokon az ATI itt gyakoroltatta tanulóit, ez gyakorlatilag a teljes lepusztulást eredményezte. Az állandó motorzaj és benzingőz elviselhetetlenné tette a környék lakóinak életét, így ezt a tevékenységet is beszüntették.

Évekig elhagyatott volt a terület, de amikor a ’80-as években megszaporodtak a betörések a Kertvárosban, felmerült egy kihelyezett rendőrőrs létesítésének gondolata. A Kertvárosi Baráti társaság két éves előkészítő munkája után, a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Alapítvány anyagi támogatásával, a volt Ifjúsági Park épületében kezdhette meg munkáját a Kertvárosi rendőrőrszoba. Financiális problémák miatt sajnos a kezdeményezés tiszavirág életűnek bizonyult, így az épület ismét elhagyatottá vált.

Hasznosítására több pályázatot írtak ki, és a bérlők különböző tevékenységekkel próbálkoztak, de végül mindegyik kudarcba fulladt. A legutóbbi tervek szerint a volt Ifjúsági Parkot a Rákóczi téri parkhoz csatolták, s egy nagy, rendezett, esztétikus és a környezőlakosság igényeinek, valamint a parkot használóknak egyaránt megfelelő zöldterületet alakított ki az önkormányzat.

Francia tervek alapján 1973-ban kezdték meg a Vasmunkás téri Ifjúsági Klubház építését. A több országban is felépített, négyzet alaprajzú, vasbeton szerkezetű épület átadására 1974 tavaszán került sor.
Az intézmény első igazgatója az Ifjúsági Park akkori vezetője, Mann Tibor lett. Az IKH programjában a legjelentősebb szerepe a fiataloknak szervezett esti, hétvégenkénti zenés programoknak volt. A kor nagy diszkósai, B. Tóth László, Keresztes Tibor (Cintula), Dévényi Tibor mellett Krúger László és Péter, gondoskodtak a szórakozásról. Délelőttönként a TIT-en keresztül és a Katona József Általános Iskolával együttműködve szerveztek „rendhagyó” órákat, különböző, a fiatalokat érintő témákban. AKlubház részt vett az Úttörő Ház és a Napközis Tábor programjaiban. Nem feledkeztek meg az idősebb korosztályról sem, már a kezdetektől indult a nyugdíjas klub. A Galéria is – a Rákóczi úti épületének lebontása után – átmenetileg itt székelt.
Az Ifjúsági Klubház a Csepeli Művelődési Központ keretein belül működött, annak 1993-as megszűnéséig. A már korábban is itt dolgozó Tar Mihály igazgatása alatt, a szűkös lehetőségek és feltételek mellett is, a jó szakmai színvonalú munka folytatódott. A sajátságos működési lehetőségek: a környező park, az épület belső kialakítása és a kerületben való elhelyezkedése nagyban befolyásolták az intézmény szakmai munkáját, program lehetőségeit. Ezek között mindig fontos szerepet játszottak a szabadtéri rendezvények, gyermektáborok, közösségfejlesztő tevékenységek, kézműves foglalkozások és a jeles napok megünneplése.

1996-ban Fosztó Csaba és Molnár János képviselők indítvánnyal éltek az Önkormányzat felé, melynek fő eleme az IHK és a meglévő park összevonása, és önálló intézménnyé alakítása, valamint a terület bekerítése voltak. Mivel a tér 1990 után lakossági kezdeményezésre visszakapta a Rákóczi nevet, az új intézmény elnevezésére magától értetődőnek tűnt a Rákóczi Kert. Jelentős civil, valamint az akkor még prosperáló Csepel Művek támogatásával 1997 tavaszán készült el a Rákóczi parkot körbezáró kerítés. Ezzel az 1,75 hektárnyi területen sikerült megakadályozni a korábban folyamatos éjszakai rongálásokat. A 2001-es év végén adták át a látogatókat kiszolgáló és külön a mozgássérültek számára kialakított kert vizesblokkot.

2002-től a Rákóczi Kert civil házi funkciót is ellátott Fodor Tamás vezetésével. A szakmai munkában nagyobb teret kaptak a civil szervezetek, és a belső átalakításoknál is az ő igényeik kerültek előtérbe. 2003-ban csepeli és fővárosi forrásból épült meg a kerti zenepavilon, majd 2004-ben az intézmény önerőből újította fel a téren található játszóteret. Még ugyanabban az évben a közösségi ház belső felújítása is elkészült, melynek keretében egyebek mellett egy teakonyhát is kialakítottak. Ma egy civil iroda, tárgyaló, nagyterem és kisterem várja a vendégeket. A Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház 2005 végén, az addig hiányzó bútorok, eszközök beszerzésével nyerte el működőképes formáját. (A 2010-es választások új korszakot indítottak a ház életében is, ezekről a változásokról azonban most nem szólunk.)

A CSEPELI PIAC

Csepel község hetivásárjogot 1905-ben kért először, de helypénzt csak 1910-től szedtek. Az első piac a Szent Imre téren létesült, melyet 1928-ban kibővítettek. A 60elárusító helyet 32.485 Pengő és 80 fillér költséggel hozták létre. Ám a Kertváros fokozatos kiépülésével az ott élők kérelmezték, hogy számukra külön piacot létesítsenek. Ennek a kérésnek 1929-ben tett eleget az előljáróság, és az evangélikus templom melletti téren jelölték ki annak helyét.

A terület végleges rendezésére 1937-ben került sor, amely ekkor már a kertvárosi közélet fontos helyszíne olt, ahová az emberek beszélgetni és vásárolni egyaránt szívesen eljártak.

A II. világháború után felújított piac az 1990-es évek végére teljesen elavult, ezért Budapest-Csepel Önkormányzatának képviselő-testülete 1997. decemberi ülésén arról határozott, hogy a rekonstrukciót mielőbb el kell végezni. Ennek érdekében a piac üzemeltetése céljából 1998. július 1-ével létrehozta a Csepeli Piacfejlesztő és Üzemeltető Kft-t.

A piac alapterülete összesen 13.463 négyzetméter, amelyből beépített 7.600, a „Fő-téren” pedig 1.000 négyzetméter. 3.000 négyzetméteren 200 személygépkocsi parkolására van lehetőség, parkosítva pedig 1.500 négyzetméternyi terület van. A beruházás a tervezés költségeivel, az előkészítéssel, bontással, kártalanítással, a kivitelezési és egyéb járuléks költségekkel együtt 1 milliárd forintba került.

A kereskedők együttműködésével a beruházás szakaszosan készült el. Elsőként 2000-ben az Őstermelői Csarnok, melyben 24 összkomfortos üzlethelyiség található, 220 őstermelői és 32 iparcikk árusító asztal került elhelyezésre. Ekkor épült fel a kétszintes központi irodaépület, amelyben az ügyvezető, a piacfelügyelőség, az állatorvos irodája, a gombavizsgáló, a hőközpont, az őrző-védő szolgálat, valamint a nyilvános illemhely kaptak helyet.

A második ütemben a régi piac középső részének bontására került sor. A Húsos Csarnok épülete megmaradt, de 14 üzlete teljesen megújult. Az elbontott üzletek helyén, mind a keleti, mind a nyugati szárnyon 12 összkomfortos helyiség, valamint a pihenőtér épült meg 2001-ben.

A következő évben elkészült a harmadik ütem is, melynek keretében az északi üzletsoron újabb 8 helyiséget vehettek birtokba a kereskedők. Elkészült a kerékpár-megőrző és a hulladéktároló is.
Így 2002. április 5-én, az ünnepélyes átadással az újjáépítés lezárult.